Észak-Korea az USA miatt fegyverkezik
A saját nukleáris elrettentő erő szükségességét Észak-Korea hétfőn az amerikai fenyegetéssel, hagyományos fegyverzetei csökkentésének szükségességével és gazdasági érdekeivel magyarázta.
Dátum: 2003-06-09 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:35.666540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség kommentárjában először tett említést nyilvánosan arról, hogy nukleáris elrettentő erő megteremtésére törekszik, s amennyiben az Egyesült Államok nem hagy fel Phenjannal szembeni ellenséges politikájával, "nem is lesz más választása". Az érvelés szerint "nem azért van szüksége Phenjannak nukleáris elrettentő erő kialakítására, hogy másokat fenyegessen, hanem mert csökkenteni igyekszik hagyományos fegyveres erejét, és ezzel anyagi és emberi erőforrásait a gazdasági fejlesztésre, az életszínvonal emelésére irányítsa". Észak-Korea most kapcsolta össze első ízben hatalmas létszámú - 1,1 millió fős - hadseregének csökkentését nukleáris programjával.
MTI - fidesz.hu