Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dávid Ibolya és az antalli örökség


Dátum: 2011-05-24 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:51.272134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kristóf Attila: Nézzük például Dávid Ibolyát, aki sokáig állt a népszerűségi listák élén, s mint hős jellem már-már Árpi bácsis magasságokba emelkedett. Dávid Ibolya, az első Orbán-kormány igazságügyi minisztereként emelkedett a jellemóriásnak vélt személyek közé, még pedig azért, mert egy csaló bankárnak nem adott - soron kívüli - kegyelmet. Valószínűleg ez idő tájt alakult ki benne az önmagába vetett korlátlan hit, amit szívesen nevezett antalli örökségnek.

(...)

Az antalli örökségre hivatkozó Dávid lényegében - pártelnöki székének védelmével -a Gyurcsány-féle hatalommal szövetkezett, így őrizte meg - törvényt sértve - vezető pozícióját, amivel saját jellemével együtt lényegében a pártot, az MDF-et is tönkre tette.

Kapcsolódó elemek