"A színvonalromlás volt jellemző a MÁV működésére"
Befejezte tevékenységét a MÁV jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti döntéseket vizsgáló parlamenti albizottság. Manninger Jenő, az albizottság elnöke összegzésében a keddi ülésen kiemelte: több olyan esettel találkoztak, melyben a kormány szerveinek, illetve az Állami Számvevőszéknek tovább kell vizsgálódnia.
Dátum: 2011-05-24 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=162984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:36:56.512303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fő megállapításokat ismertetve Manninger elmondta: a 2002-2010-es időszakban a MÁV-csoport működésére az általános színvonalromlás volt jellemző. A képviselő kifejtette, hogy a vasúttársaság finanszírozása a költségvetési oldalról, de a cég belső gazdálkodása alapján is kérdéseket vetett fel. Másrészt – mutatott rá Manninger – a helytelen közlekedéspolitikai irányok kijelölése is hozzájárult a MÁV mai rossz anyagi helyzetéhez.
Magyarázatképp hozzátette: az átgondolatlan kiszervezések és létszámleépítések, valamint a már említett áruszállító üzletág eladása, mind tovább súlyosították a cég helyzetét. A MÁV Cargoval kapcsolatban az albizottság elnöke hangsúlyozta: az üzletág eladása stratégiailag hibás döntés volt, a szerződésnek számos vitatható eleme van. Manninger példaként említette, hogy ugyan szerepelt a szerződésben a fejlesztés, mint kikötés, ugyanakkor nem szerepelt a kontraktusban, hogy azt magyar vállalatokkal, illetve beszállítókkal kell végrehajtani.