Orbán: Fontos lépés az erős Magyarország felé vezető úton
A magyar kormánynak mindig ki kell állnia a magyar emberek érdekeiért. Ezt tettük a mai napon és ezt fogjuk tenni a jövőben is - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Dátum: 2011-05-24 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:37:01.784585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő kiemelte: ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt. Egy év kemény tárgyalássorozat és egyeztetés után sikerült nyélbe ütni a megállapodást. Fontos lépést tettünk az erős Magyarország felé vezető úton, hiszen egy ország sem lehet erős, ha teljesen kiszolgáltatott a teljes energiaellátása - hangsúlyozta. Nemzetstratégiai szempontból az egyik legerősebb, és közép-európai szinten is meghatározó nagyvállalatunkat, a MOL-t sikerült biztonságba helyezni – szögezte le a miniszterelnök.
Csütörtökön jelentik be a fix deviza árfolyamokat
Szijjártó Péter a bejelentést követően arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a nemzetgazdasági miniszter a keddi kormányülésen beszámolt a Bankszövetséggel folytatott tárgyalások részleteiről. Mint fogalmazott, már csak apró technikai kérdések pontosítása van hátra, és a megállapodás részleteiről a tárcavezető csütörtökön ad majd tájékoztatást.
A miniszterelnök szóvivője kitért a nyugdíjrendszer átalakításának parlamenti vitájára is. Kifejtette: az egyik koncepciót már a T. Ház elé terjesztették, de ezen kívül két másik alternatíva is megvitatásra kerül, emellett pedig várják a szociális konzultáció eredményeit is.
Szijjártó Péter végül a rendvédelmi szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokról szólt. Mint mondta, a kormány megtette észrevételeit Pintér Sándornak, aki még a héten ismét találkozik a szakszervezeti vezetőkkel, míg a következő héten a belügyminiszter mellett Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a tárgyalásokon.