Rákosrendezőre költözhet a Vidámpark
A Blikk információi szerint Zuglóban marad a Vidámpark, a vurstli új helyszínéül a jórészt kihasználatlan Rákosrendező pályaudvart szemelte ki a budapesti városvezetés. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere megerősítette a lap értesülését.
Dátum: 2011-05-25 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:13:07.114020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papcsák a lap szerdai számában megjelent cikk szerint azt mondta: a testület foglalkozik a kérdéssel, és már voltak is előzetes egyeztetések a témában a vasúttal és a fővárossal. A Vidámparknak Zuglóban a helye. Van is itt szabad terület, 136 hektáron világszínvonalú parkot lehet kialakítani - mondta.
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes csak annyit árult el, hogy a Vidámpark néhány éven belül elköltözik. Több helyszín is szóba került. Egy biztos, legalább 50 hektáros területre van szükség, s ha a XI. kerületben nem lehet, akkor majd máshol. A beruházás költségeit magántőke fedezné. Több vállalkozó is érdeklődik a lehetőség iránt – árulta el Csomós, további részleteket azonban nem közölt - írja a Blikk.
A MÁV sajtóosztálya viszont elismerte, hogy előkészületek folynak a pályaudvar hasznosításáról, és nem cáfolták, hogy folynak az előkészületek a Vidámpark ideköltöztetése érdekében.