A magyar elnökség romaügyi szerepét méltatták az EU-intézmények
Ismét hangsúlyozottan méltatta az Európai Unió soros magyar elnökségének szerepét az EU úgynevezett roma keretstratégiájának kidolgozásában Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi felelőse. A témáról az Európai Parlament brüsszeli épületében rendeztek fórumot kedd este.
Dátum: 2011-05-25 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:13:07.473974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alapjogi felelős kiemelte a tanácskozáson jelen lévő Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár személyes közreműködését a miniszteri szinten már jóváhagyott tanácsi megállapodás kidolgozásában.
Reding - aki Andor László foglalkoztatási és szociális biztos mellett a romakérdés másik felelőse a brüsszeli bizottságban - úgy fogalmazott: lenyűgözte az is, ahogyan az igazságügyi, szociális és oktatási miniszterek ülésein a tagországok kialakították közös álláspontjukat. Méltatta az elnökség eredményességét a romastratégia EP-jelentéstevője, Járóka Lívia (Fidesz) is.
Az EP első roma képviselője úgy vélte egyúttal, hogy ténylegesen hosszú távon mutatkozik majd meg, sikerrel jártak-e az uniós intézmények a romák társadalmi beilleszkedésére tett erőfeszítésekkel. Balog Zoltán - aki Járóka Líviával közösen a nap folyamán sajtótájékoztatót tartott ugyanerről a témáról - a román EP-képviselők szervezte tanácskozás résztvevőinek ismertette az uniós miniszteri üléseken elért kompromisszumokat, a keretstratégia tartalmát, valamint a magyar terveket, beleértve a kormány és a roma önkormányzat között a múlt héten aláírt keretmegállapodást. Megerősítette, hogy a stratégiát véglegesen az uniós állam- és kormányfők egy hónap múlva esedékes találkozóján hagyják jóvá.
A nemzeti programokkal kapcsolatban Balog Zoltán ismét nagyon fontosnak mondta, hogy a romák képviselőit a kidolgozás és a végrehajtás szintjén is bevonják a munkába.