Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Abbász a párbeszéd mellett

Mahmúd Abbász palesztin kormánya kitart amellett, hogy párbeszéddel megpróbálja elérni a radikális palesztin mozgalmaknál, közöttük a Hamásznál: hagyjanak fel az Izrael elleni merényletekkel, de mint a kormányfő leszögezte: kényszeríteni senkit nem fog a párbeszédre.


Dátum: 2003-06-09 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:37.278384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abbász hétfői rámalláhi sajtóértekezletén bejelentette, hogy benyújtja a Palesztin Törvényhozó Tanácsnak, a parlamentnek a szerdai akabai arab-amerikai csúcsértekezleten tett nyilatkozatát, amelyben elkötelezte magát a fegyveres intifáda, a palesztin felkelés megszüntetése és a terrorizmus elleni küzdelem mellett. Noha a radikális palesztin csoportok bírálják a kormányt e célkitűzése és az akabai nyilatkozat miatt, ők folytatni akarják velük a párbeszédet - idézte Abbászt az AFP.

Szombat este négy palesztin szélsőséges csoport - közöttük a Hamász - is bejelentette: folytatja a fegyveres harcot. Mindazonáltal a Hamász Abbász sajtóértekezlete után - Mahmúd Zahar szóvivő útján - üdvözölte a kormányfőnek a párbeszéd felújítására vonatkozó bejelentését. Abbász visszautasította azt a vádat, hogy túlságosan békülékeny volna Izraellel szemben, mondván, minden lépését egyezteti Jasszer Arafat palesztin elnökkel. A kormányfő ismét elítélte azokat a szombati támadásokat, amelyekben palesztin fegyveresek Ciszjordániában és a Gázai övezetben megöltek összesen öt izraeli katonát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek