Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Anna: A családok megtartó erejét kell erősíteni

Nagy Anna a Rendőrpalotában tartott szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: ugyan elsősorban a családok és az iskolák feladata a gyermekek felügyelete, mégis a kabinetnek szerepet kell vállalni a tájékoztatásban és a figyelemfelkeltésben. A családok támogatását nemcsak a szlogenek szintjén kell erősíteni, hanem valódi támogatásokat kell nyújtani - szögezte le a kormányszóvivő. Szőgyényi Zoltán alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Körözési Főosztályának vezetője a statisztikákat ismertetve elmondta: 2010-ben 15 ezer eltűnt személyt köröztek, ezek közül 11 ezer volt kiskorú.


Dátum: 2011-05-25 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:16:18.656740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez egy olyan nap, amelyen mindenkinek meg kell állnia egy percre, és el kell gondolkodnia, hogy évente egy kisvárosnyi gyermek - körülbelül 12000 -, tűnik el - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: ez még akkor is hatalmas szám, ha nagy része a csellengőknek megkerül. Nagyjából évente száz gyereket nem találnak meg a hatóságok.

Az állam felelőssége egy ilyen helyzetben - Nagy Anna szavai szerint - a családok megtartó erejét megerősíteni. A családok támogatását nemcsak a szlogenek szintjén kell erősíteni, hanem valódi támogatásokat kell nyújtani, ami a családoknak lehetővé teszi azt, hogy jobban tudjanak figyelni gyermekeikre - fűzte hozzá. A kormányszóvivő ilyen támogatásként említette a pénzbeli juttatásokat, adókedvezményeket, annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy az anyukák tovább maradhassanak otthon gyerekeikkel, vagy a részmunkaidős foglalkoztatás erősítését.

Nagy Anna szólt az iskolák megerősítéséről is, ezzel összefüggésben elmondta: szemléletváltásra van szükség az oktatásban is, azaz ne gyerekanyaggal számoljanak a pedagógusok, hanem érző és lélegző gyerekekkel, akiknek a lelkére is oda kell figyelni.

Az állam feladataként jelölte meg azt is a kormányszóvivő, hogy bekényszerítse a gyereket az iskolapadba, ha a család nem érzi fontosnak, hogy a gyerek iskolába járjon. Legyenek olyan szankciók, amikkel elérhető, hogy minden gyermek járjon iskolába. Hiszen ez az a hely, ami meg tudja akadályozni, hogy a gyerekek elkallódjanak - fűzte hozzá. Nem utolsó sorban pedig erősítenie kell az államnak azokat a közösségeket is, amelyekben a gyerekek élnek. Nagyon fontos, hogy legyenek olyan civil kezdeményezések, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy tízezer gyerek tűnik el évente. Ugyanakkor szükség van olyan gyakorlati akciókra is, amelyek segítik, hogy az elveszett gyerekek megkerüljenek - hangsúlyozta.

Erre példaként említette a szóvivő azt a hazánkban újszerű, ugyanakkor az Egyesült Államokban évtizedek óta bevett gyakorlatot, melyben tejtermékekre nyomtatják a csellengők arcképét. Ma, május 25-én lesz első alkalommal az "Ezer lámpás éjszakája", egy figyelemre méltó és szép kezdeményezés, amivel valóban lámpások indulnak az égre azért, hogy felhívják a figyelmet az eltűnt gyermekekre - emelte ki Nagy Anna. A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy az unió is rendez egy a témával foglalkozó kétnapos konferenciát, melyen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes képviseli hazánkat.

Megújul a rendőrség körözési tevékenysége

Szőgyényi Zoltán alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Körözési Főosztályának vezetője a statisztikákat ismertetve elmondta: 2010-ben 15 ezer eltűnt személyt köröztek, ezek közül 11 ezer volt kiskorú. Az eltűnt személyek 99 százaléka egy éven belül megkerül - tette hozzá. Jelenleg 1900 személyt keresnek, akik közül 842 fő kiskorú. Az alezredes kiemelte: elsősorban a nevelőintézetekből tűnnek el gyermekek. Az eltűnések okairól szólva Szőgyényi úgy fogalmazott: nem lehet általános kiváltó okokat megfogalmazni ezekben az esetekben, ugyanakkor a megelőzésben kiemelt szerepe lehet a családi kapcsolatoknak, illetve a bizalomnak is.

Az alezredes a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy gyakran terjednek rémhírek gyerekrablókról és szervkereskedőkről, azonban ezekről a híresztelésekről többnyire kiderül, hogy alaptalanok. Ugyanakkor a lakosságot frusztrálják -tette hozzá. Szőgyényi bejelentette, hogy a rendőrség megújítja körözési tevékenységét, melynek nyomán a lakosság naprakész információkat kaphat nemcsak a személyek eltűnéséről, de a bűnözők és a lopott tárgyak körözéséről is. Ezzel összefüggésben az alezredes reményét fejezte ki, hogy a média is hathatósan közre fog működni. A rendszer átalakításával jelentősen csökkenni fog az ilyen jellegű ügyek adminisztrációja, és a felszabadult energiát a tényleges keresési tevékenységre lehet fordítani - hangsúlyozta Szőgyényi.

Kapcsolódó elemek