Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárd forintot kapnak a fővárosi tűzoltók a túlórákra

Félmilliárd forintot kapnak a fővárosi tűzoltók a 2004 májusa és 2007 decembere között végzett túlmunkájukra a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.


Dátum: 2011-05-25 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:16:19.316898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés szerint a főváros soron kívül 500 millió forintot utal át a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságnak a készenléti szolgálatban dolgozó tűzoltók elmaradt távolléti díjainak kifizetésére. A Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint a főváros és a Belügyminisztérium megállapodást köt egymással: az önkormányzat 2012 januárjának végéig - lényegében az állam helyett - megelőlegezi a pénzt az évekkel ezelőtti tűzoltói szolgálati órák megváltására.

A távolléti díjak elszámolása és kifizetése az erre vonatkozó jogerős bírósági döntés értelmében nem halasztható tovább. A döntés előtt Szaniszló Sándor szocialista képviselő azt vetette fel, hogy a kifizetéssel tulajdonképpen a "kormányt hitelezik meg". Mint mondta, sajnálja, hogy nekik kell helyt állniuk Orbán Viktor miniszterelnök helyett.  Tarlós István válaszában azt mondta: ekkora "pofátlansággal" már régen találkozott. Arra mutatott rá, hogy a 2004 és 2007 között, tehát a szocialista kormányok idején elmaradt kifizetésekről van szó.

Tizenhat díszpolgári címet adományoz idén Budapest

A Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén tizenhat díszpogári cím odaítéléséről döntött. A szavazás után nyilvánosságra hozott névsor szerint Budapest díszpolgára lesz Balczó András öttusa olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó, Eperjes Károly színművész, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója, Kopp Mária egyetemi tanár, Kovács Kati énekes, Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Sánta Ferenc hegedűművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke, Szirtes Ágnes színművész, Csukás István író, valamint posztumusz díszpolgári címet kap Elvis Presley amerikai énekes, és Skrabski Árpád informatikus-szociológus.

A közgyűlés januárban módosította a díszpolgári címekről szóló rendeletet, ennek értelmében június 19-én adják át az elismeréseket, arra emlékezve, hogy 1992-ben azon a napon vonultak ki Magyarországról az utolsó szovjet csapatok. Korábban a főváros egyesítésének napján, november 17-én adták át a díszpolgári címeket.

Elfogadták a budai fonódó villamoshálózat projektjének módosítását

Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a budai fonódó villamoshálózat projektjének módosítását, az építkezés 2012-ben kezdődhet.Bihary Gábor, a fővárosi MSZP-frakció tagja a vitában azt hangsúlyozta, hogy a javaslat a megoldás irányába mutat, ezért támogatni fogják, de félnek attól, hogy a rakparti ág nem épül meg. Tarlós István erre úgy reagált, hogy egyetért Bihary Gábor aggodalmával, de ezért írják alá egyszerre a két támogatási szerződést. Hozzátette: nem gondolja, hogy csak az egyik ág támogatási szerződését kötik meg. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy csak az egyik ág szerződését nem fogja aláírni.

A döntés értelmében a fonódó villamoshálózat projektjét két elemre bontják. Az egyik a Széll Kálmán téri ág, amelynek megépítését a II. kerület eddig is támogatta. A másik része pedig a Bem rakparti ág, amelyet a kerület vitatott. Véleményük szerint további szakmai vizsgálatokat kell elvégezni. A kettéválasztással mindkét ágra külön támogatási szerződést kell kötni. Nemrég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javasolta, hogy bontsák két részre a projektet, ezt a II. kerület és Budapest is elfogadta. Tarlós István főpolgármester azonban azt a kitételt tette, hogy mindkét szerződést egyidejűleg írják alá. Szintén az NFÜ javasolta, hogy a Széll Kálmán téri ág megvalósításával együtt újítsák fel a Frankel Leó utca és a Bécsi út belső szakaszait, illetve akadálymentesítsék a Széll Kálmán téri peronokat.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, a beruházás legkorábban 2012-ben kezdődhet el, mivel át kell dolgozni a projekt tartalmát, új támogatási szerződést kell kötni, a szétválasztott projektelemeket újra engedélyeztetni kell, majd ki kell írni a közbeszerzési eljárásokat. Tarlós István főpolgármester május 10-én közölte, hogy elfogadta az NFÜ javaslatát a budai fonódó villamoshálózat projektjének két ütemre bontására és tartalmának bővítésére.

Kapcsolódó elemek