Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sínen a budai fonódó villamoshálózat

Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a budai fonódó villamoshálózat projektjének módosítását, az építkezés 2012-ben kezdődhet.


Dátum: 2011-05-25 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:16:42.995564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bihary Gábor, a fővárosi MSZP-frakció tagja a vitában azt hangsúlyozta, hogy a javaslat a megoldás irányába mutat, ezért támogatni fogják, de félnek attól, hogy a rakparti ág nem épül meg. Tarlós István erre úgy reagált, hogy egyetért Bihary Gábor aggodalmával, de ezért írják alá egyszerre a két támogatási szerződést. Hozzátette: nem gondolja, hogy csak az egyik ág támogatási szerződését kötik meg. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy csak az egyik ág szerződését nem fogja aláírni.

A döntés értelmében a fonódó villamoshálózat projektjét két elemre bontják. Az egyik a Széll Kálmán téri ág, amelynek megépítését a II. kerület eddig is támogatta. A másik része pedig a Bem rakparti ág, amelyet a kerület vitatott. Véleményük szerint további szakmai vizsgálatokat kell elvégezni. A kettéválasztással mindkét ágra külön támogatási szerződést kell kötni. Nemrég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javasolta, hogy bontsák két részre a projektet, ezt a II. kerület és Budapest is elfogadta. Tarlós István főpolgármester azonban azt a kitételt tette, hogy mindkét szerződést egyidejűleg írják alá. Szintén az NFÜ javasolta, hogy a Széll Kálmán téri ág megvalósításával együtt újítsák fel a Frankel Leó utca és a Bécsi út belső szakaszait, illetve akadálymentesítsék a Széll Kálmán téri peronokat.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, a beruházás legkorábban 2012-ben kezdődhet el, mivel át kell dolgozni a projekt tartalmát, új támogatási szerződést kell kötni, a szétválasztott projektelemeket újra engedélyeztetni kell, majd ki kell írni a közbeszerzési eljárásokat.

Tarlós István főpolgármester május 10-én közölte, hogy elfogadta az NFÜ javaslatát a budai fonódó villamoshálózat projektjének két ütemre bontására és tartalmának bővítésére.

Kapcsolódó elemek