Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A válság után is térségünk lesz a növekedés motorja + képek

A kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett szerdán Orbán Viktor magyar és Kim Hvang Sik dél-korai miniszterelnök Párizsban. A képgaléria megtekinthető itt.


Dátum: 2011-05-25 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:16:53.338634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két ország vezetője a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulása 50. évfordulójának ünnepségére érkezett a francia fővárosba. A szervezet székházában folytatott félórás megbeszélésen magyar részről jelen volt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is.

A találkozó után Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a két ország kormányfője kölcsönösen megállapította: a Magyarországon működő dél-koreai vállalatok általában elégedettek a gazdasági környezetükkel, s nem léteznek a két ország gazdasági együttműködését hátráltató panaszok.

Miután az Európai Parlament a közelmúltban megszavazta az Európai Unió és Dél-Korea közti szabadkereskedelmi megállapodást, hamarosan megnyílik a ratifikációs időszak az uniós országok számára. Ennek kapcsán Orbán Viktor koreai partnerének jelezte, hogy az Országgyűlés "gyors lesz" a ratifikációban, s személy szerint azt szeretné, ha európai partnerei is így tennének. Ez nem csak európai érdek, hanem a kétoldalú kereskedelemi kapcsolatok szempontjából különösen fontos Magyarország számára - hangsúlyozta a szóvivő. A két miniszterelnök kitért arra is, hogy kulturális szempontból fontos előrelépés lesz, hogy az év második felében Budapesten megnyílik a koreai kulturális intézet.

A dél-koreai miniszterelnök elmondta, hogy hazája pályázni fog a 2018-as Téli Olimpia rendezési jogára. Orbán Viktor erről tájékoztatni fogja Schmitt Pál köztársasági elnököt, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

A dél-koreai gazdaság Kim Hvan Sik értékelése szerint jelenleg jól teljesít. Ennek kapcsán Orbán Viktor úgy ítélte meg, hogy a közép-európai kilátások szintén kedvezőek, s a válság előtti időszakhoz hasonlóan, a válság után is a térség lesz az európai növekedés motorja - mondta a szóvivő.

Kapcsolódó elemek