Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összefogásra van szükség a fogyatékos emberek érdekében

Bemutatta Kósa Ádám (Fidesz) európai parlamenti képviselő az EP foglalkoztatási és szociális bizottságában a fogyatékossággal élők mobilitásáról és társadalmi befogadásáról, valamint a 2010-2020 közötti európai fogyatékosságügyi stratégiáról szóló saját kezdeményezésű jelentését és az ahhoz benyújtott közel 300 módosító indítványt.


Dátum: 2011-05-25 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:16:56.929149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Brüsszelben szerdán kiadott közleménye szerint a vitában Kósa kiemelte: széleskörű, frakciókon átívelő, innovatív szemléletű összefogásra van szükség a fogyatékos emberek érdekében, beleértve az akadálymentes környezethez és szolgáltatásokhoz, a speciális kommunikációs megoldásokhoz vagy az inkluzív oktatáshoz való hozzáférés tekintetében.

Hangsúlyozta: megtiszteltetésnek érzi, hogy mind a jelentés elkészítőjeként, mind pedig az EP első siket tagjaként közel 80 millió fogyatékossággal élő európai embert képviselhet. Hozzátette: "Ez a jelentés nem készülhet el mindazon képviselőtársaim segítsége nélkül, akik párthovatartozástól függetlenül elkötelezettséget tanúsítottak a fogyatékosságügy kapcsán s módosító javaslataikkal hozzájárultak ehhez a munkához ."

A jelentéstervezet a közlemény szerint számos újító megközelítést tartalmaz a hagyományosnak tekinthető foglalkoztatáspolitikai kérdések mellett. Egyenlő esélyű hozzáférést szorgalmaz a szolgáltatások, az akadálymentes környezet és a korszerű infokommunikációs megoldások (például GPS-alapú, közlekedést támogató megoldások, jelnyelvi szolgáltatások online használata, feliratozás támogatása) területén. Emellett olyan információs, oktatási és képzési rendszerekben gondolkodik, amelyek a társadalmi befogadást célozzák, bevonják a családokat, egyenlő esélyeket biztosítanak a munkahelyeken is.

Kapcsolódó elemek