Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Diákhitelt kaphatnak a határon túli magyar fiatalok

Diákhitelt kaphat minden olyan erdélyi és felvidéki magyar fiatal, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lapnak a Diákhitel Központnál megerősítették: azok a Romániában vagy Szlovákiában élő magyar hallgatók, akik teljesítik a feltételeket, jogosultak lesznek a magyar diákhitelre.


Dátum: 2011-05-26 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:01.152519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vajdaságban, illetve Kárpátalján élő magyar fiatalok egyelőre nem tudják igénybe venni ezt a lehetőséget, ugyanis Ukrajna és Szerbia nem tagja az Európai Gazdasági Térségnek. A hitel igénybevételének feltétele ugyanis a magyar állampolgárság, illetve az, hogy a fiatalnak olyan, az európai gazdasági térségi tagállam valamely felsőoktatási intézményében kell tanulnia, amely Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget ad - teszik hozzá.

A lap szerint a diákigazolványt és az azzal járó kedvezményeket minden határon túli magyar diák igénybe veheti, aki felveszi a magyar állampolgárságot, vagy hazai köz-, illetve felsőoktatási intézményben tanul.

Kapcsolódó elemek