Van megoldás az elöregedett metrókocsik pótlására
Elképzelhető, hogy használt metrókocsikat vásárlásával oldják meg a budapesti metróközlekedésben kialakult problémát - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön az MTV Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2011-05-26 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:04.180128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elképzelhető az a megoldás is, hogy a csehektől vagy az oroszoktól veszünk használt, de még használható metrókocsikat - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve, hogy ez pénzügyileg kedvezőbb, mintha újakat kellene vásárolni.
Tarlós István elmondta, az is megoldás lehet, hogy megpróbálják megoldani "a kezelhetetlen Alstom-problémát", és forgalomba állítják a 2-es vonalra tervbe vett, az Alstomnál megrendelt kocsikat. Valamennyit ez is javítana a helyzeten - jegyezte meg. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy nem mind a 111 kocsiról derül majd ki, hogy használhatatlan.
Tarlós István hangsúlyozta: a helyzet rendkívül nehéz, és nem zárható ki, hogy időlegesen, csúcsforgalomban valamelyik metrót be kell majd zárni. Ha túl ritkák a járatok, akkor a peronokon kialakuló tömeg jelenthet balesetveszélyt - magyarázta. A főpolgármester közölte, az elöregedett metrókocsik vizsgálata szeptemberben fejeződhet be.