Járai: Jó irányba halad a magyar gazdaság
Járai Zsigmond szerint jó irányba halad a magyar gazdaság. A Költségvetési Tanács elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által szervezett konferencián beszélt, és azt is mondta: beindult a növekedés, heroikus munkát végzett a magyar kormány.
Dátum: 2011-05-26 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:07.760734, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ csütörtöki, zárt, "A 2012. évi költségvetés makrogazdasági környezetét meghatározó tényezők" című tudományos konferenciáján Járai Zsigmond leszögezte: jó irányba halad a magyar gazdaság, az út, amin elindultunk, jó. Az ÁSZ honlapjára feltett beszámoló szerint Járai Zsigmond kijelentette: úgy tűnik, hogy a válság valószínűsége kisebb, mint egy évvel ezelőtt. Azt mondta, az elmúlt évben a magyar gazdasággal szemben megnőtt a bizalom, beindult a növekedés, heroikus munkát végzett a magyar kormány.
A Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint hihetetlen átalakulás ment végre Magyarországon, teljesen más filozófia irányítja a gazdaságpolitikát, mint korábban. A költségvetés rendbetétele folyamatban van, egyszeri és tartós lépések is történtek. Az adórendszer egyszerűbbé tétele, az államadósság csökkentése elkezdődött, és a bürokrácia csökkentése is jó úton halad - mondta Járai Zsigmond, és hozzátette, hatékonyabbá kell tenni az oktatást, vissza kell szorítani a korrupciót.
Az egyik legfontosabb teendőnek a bizalom és a tőkevonzás erősítését mondta, mert munkahelyeket csak beruházásokkal lehet teremteni, ehhez pedig tőke kell. Hozzátette, ebből a szempontból több negatív lépés is történt, ilyen volt például a különadók bevezetése, de a költségvetés stabilizálása pozitívumnak tekinthető. Járai Zsigmond beszélt arról is, hogy fel kell lendíteni a hazai kis- és középvállalati (kkv) szektort, fejleszteni kell a "leült" magyar bankszektort, végre kell hajtani a költségvetés strukturális átalakítását is.
A KT-ról elmondta: kellenek komoly fiskális szabályok, így üdvözlendő, hogy ezek bekerültek az alkotmányba. Szeretném eloszlatni azt a félreértést, hogy a tanács csinálja a költségvetést. Nem a tanács felelőssége, hogy milyen lesz a költségvetés. Jó költségvetéshez jó kormányzás szükséges. Ha a kormány és a parlament nem érti meg a jó költségvetés fontosságát, akkor a költségvetési tanács sem tud segíteni, ezt mutatta az előző tanács tapasztalata is - fogalmazott a tanács elnöke.