Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A schengeni rendszer az EU legnagyobb vívmánya"

A romák nélkül nagyon nehezen válhat Európa a világ egyik legversenyképesebb térségévé - jelentette ki Martonyi János a magyar EU-elnökség sikereiről szólva a TV2 Tények este című műsorában szerdán. A külügyminiszter emellett beszélt a MOL-részvények visszavásárlásáról, az EU versenyképességéről, a horvát csatlakozási tárgyalásokról, valamint a schengeni övezet kiterjesztéséről is.


Dátum: 2011-05-26 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:11.494942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Martonyi János a TV2 Tények este című műsorában

A Mol-visszavásárlással kapcsolatban a külügyminiszter leszögezte: külpolitikai szempontból is hasznos lépésnek tartja az ügyletet.

Néhány év múlva, visszanézve a magyar elnökség hat hónapjára, azt láthatjuk majd, hogy hatalmas lendületet kapott a közös energiapolitika kialakítása és az elfogadott romastratégia - jelentette ki a magyar uniós elnökségről szólva. Martonyi hozzátette: a romák nélkül nagyon nehezen válhat Európa a világ egyik legversenyképesebb térségévé.

Most nekünk a gazdaság a legfontosabb; az, hogy a költségvetési fegyelem és a makrogazdasági egyensúly terén előre tudjon lépni az Európai Unió. Ha növelni akarjuk a foglalkoztatottságot, versenyképesek akarunk maradni, akkor ez nem megy a költségvetés rendbehozatala és makrogazdasági egyensúly megtartása nélkül - jelentette ki.

Az euróövezetről szólva elmondta, a bajban lévő három ország közül kettő már megindult a kilábalás útján.

A schengeni övezetet ki kell terjeszteni Romániára és Bulgáriára - szögezte le Martonyi. Hozzáfűzte: "meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy ez a politikai döntés megszülessen". A politikus úgy fogalmazott, a schengeni rendszer, a határellenőrzések megszüntetése az európai egység egyik legnagyobb vívmánya, ehhez nem szabad hozzányúlni. Ugyanakkor minden rendszert ki kell időnként igazítani - fűzte hozzá.

A horvát csatlakozási tárgyalásokról szólva kijelentette: az utóbbi néhány napban jól haladtak az egyeztetések, nagyot léptek előre. Közel vagyunk a horvátok EU-csatlakozásához, ez már a finis - fogalmazott a külügyminiszter.

Martonyi János szerint a bankadó és a nyugdíjreform jól hatott a magyar gazdaságra. A Velencei Bizottságnak az alkotmánnyal kapcsolatos ajánlásával kapcsolatban kiemelte: véleménye szerint semmilyen probléma nem merül majd fel az alaptörvénnyel összefüggésben.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 104, 'source_type': 'media', 'source_id': 7131, 'target_type': 'article', 'target_id': 108148, 'relation_type': 'describes'}