Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idegenforgalmi fejlesztést tervez Gyula

Több mint egy évtized alatt sok milliárd forintos idegenforgalmi fejlesztés is megvalósulhat Gyulán, ha kedvező lesz a befektetői hangulat, s kiépül egy régóta tervezett gyógyászati, rekreációs, üdülő- és szórakoztatóközpont - közölte a város polgármestere.


Dátum: 2011-05-26 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:15.985479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Görgényi Ernő (Fidesz) a helyi képviselő-testület e témáról szóló ülését követően elmondta: az önkormányzat korábban megállapodott a Gyulai Világfürdő Termálpark Fejlesztő és Befektető Kft.-vel arról, hogy megvizsgálják a város területén található, úgynevezett Kisökörjárásban fekvő 54 hektáros területen egy üdülőkomplexum megvalósíthatóságának a lehetőségét.

A magyar magánszemélyekből álló, egyebek között Békéscsaba legnagyobb bevásárlóközpontját is birtokló, és erre a célra alakult kft. időközben elvégezte a feladatát. Így megszerezte az illetékes hatságoktól a beruházás megindításához szükséges elvi engedélyeket, és tisztázta az ingatlan tulajdonviszonyait is.

A képviselő-testület csütörtökön döntött arról, hogy a város tulajdonában álló területet megfelelő könyvvizsgálói jelentések elkészítését követően beapportálja a projektcégbe, s így harmadnyi tulajdonrészt szerez az ingatlanfejlesztő társulásban. Ez az aktus várhatóan négy hónapon belül megtörténik, azt követően a többségi tulajdonosoknak lesz a feladatuk, hogy egy éven belül saját forrásaikból megépítsék a területhez vezető közműveket, illetve az úthálózatot.

A következő lépcsőben pedig meg kell találniuk azokat a befektetőket, akik hajlandóak finanszírozni a tervezett szállodák és az azokhoz tartozó fürdők, továbbá apartmanházak és kiegészítő létesítmények, azok között vendéglátóegységek, illetve egy rekreációs és gyógyászati szolgáltató központ megépítését.

Görgényi Ernő azt hangsúlyozta, hogy a terv "maratoni", hiszen kedvező befektetői klíma esetében is több mint egy évtized alatt valósulhat meg a becslése szerint akár 60 milliárd forintot is elérő összegű fejlesztés. Mint mondta, a városnak a telek apportálásán túl nem kerül pénzébe a beruházás, sőt ha megvalósul a projekt, akkor számíthat az idegenforgalmi adóra és a tulajdonát képező telek hasznosításából származó bevételekre is az önkormányzat. Mindemellett komoly nagyságrendben munkahelyeket is teremthetnek a városban - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek