Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konferencia a migráns munkavállalók nyugdíjának megállapításáról

Az uniós országok társadalombiztosítási intézményei szorosabb együttműködésének, a gyorsabb információcserének és az érintett munkavállalók megfelelő tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egy csütörtöki budapesti konferencián.


Dátum: 2011-05-26 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:18.721217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyik tagállamból a másikba utazó, és ott letelepedő dolgozók szociális biztonságát és nyugdíjkedvezményeik elismertetését most is garantálják jogszabályok, de az érvényesítésük nem problémamentes - mondta a tárcavezető a Migráns munkavállalók és nyugdíjjogosultságuk az Európai Unióban elnevezésű tanácskozás nyitó napján. Hozzátette: a konferencia célja az, hogy rámutasson a problémákra, valamint ajánlásokat fogalmazzon meg a jogbiztonság, a jogok hatékonyabb érvényesítéséért egyebek mellett az adminisztrációra, az igazgatásra, és az átláthatóságra vonatkozóan. A miniszter hangsúlyozta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintett munkavállalók nem rendelkeznek elegendő információval vagy legalábbis ezek ellentmondásosak, ami gátolja a mobilitást.

A soros magyar uniós elnökséghez kötődő kétnapos konferencián az Európai Bizottság és a magyar vendéglátók mellett szlovén, ciprusi, francia, svájci, belgiumi, holland, olasz, bulgáriai, finnországi, csehországi, romániai, lengyelországi, észtországi, ausztriai és svédországi szakemberek adnak elő.

Kapcsolódó elemek