Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A korábbi kabinetek miatt esett újabb szégyenfolt

A kormányszóvivő szerint a korábbi kabinetek ügyei miatt esett újabb szégyenfolt az országon - Nagy Anna így értékelte azt, hogy Magyarország a legrosszabb besorolást kapta a Transparency International jelentésében, amely az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének 37 országban vizsgált végrehajtásáról szól.


Dátum: 2011-05-26 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:19.406713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországgal kapcsolatban a jelentés említést tesz többek között a sukorói telekcsereügyletről, az Alstom és a BKV közötti szerződés visszásságairól; hiányosságként említi meg a Magyar Telekom macedóniai és montenegrói szerződéseivel, illetve az INA horvát olajipari cég Mol általi felvásárlásával kapcsolatos vizsgálódások elhúzódását.

Nagy Anna csütörtökön az MTI-nek erre reagálva azt mondta, a magyar kormányzat sajnálattal értesült az ország rossz besorolásáról. A jelenlegi kabinetnek éppen az az egyik legfontosabb feladata, hogy elszámoltassa a korábbi felelőtlen döntéshozókat, és helyretegye, amit lehet - hangsúlyozta.

A jelentésben említett esetekre utalva a kormányszóvivő úgy fogalmazott: a korábbi kabinetek ügyei miatt esett újabb szégyenfolt az egész országon. A sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban emlékeztetett, a projektet az Orbán-kormány törölte a kiemelt beruházások közül, az ügy pedig már az ügyészség előtt van. A metrókocsiügyről szólva közölte, azt a főváros jelenlegi vezetése igyekszik a helyére rakni. Felhívta a figyelmet ezen felül arra is, hogy a napokban Magyarország visszaszerezte Mol-tulajdonrészét.

Nagy Anna kiemelte, Magyarország tavaly ősszel csatlakozott a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához, zajlik az elszámoltatás, és hamarosan egy új közbeszerzési törvény is a kormány elé kerül, amely sok kiskaput fog bezárni.

Kapcsolódó elemek