Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötvenezer forintra emelkedik az önkormányzati bírság Egerben

Az eddigi 30 ezerről 50 ezer forintra emelte a szabálysértőkre maximálisan kiróható bírság összegét az egri önkormányzat - tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense pénteken az MTI-t.


Dátum: 2011-05-27 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:32.719255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés 14 önkormányzati rendeletet érint; többek között a játszótéri dohányzás tilalmáról, a belváros közlekedési rendjéről, illetve Eger város nevének, címerének és zászlajának használatáról szóló szabályozást is - közölte Zentai László.

Ugyancsak 50 ezer forintra emelkedett a büntetési tétel az állattartás szabályairól szóló rendelet keretében, és magasabb bírsággal sújthatják a közterület-felügyelők a szemetelőket is - sorolta a szóvivő.

Mint elmondta, az ellenőrök először nem a maximális büntetést róják ki, hanem érvényesítik a fokozatosság elvét.

Kapcsolódó elemek