Mandula Petra huszonhárom helyet lépett előre
Mandula Petra huszonhárom pozíciót javítva az ötvenkettedik helyre jött fel a női teniszezők világranglistáján. A jelentős előrelépést annak köszönheti, hogy az idei második Grand Slam-tornán, a Roland Garroson bejutott a nyolcaddöntőbe. Az élmezőnyben a szombati győztes belga Justine Henin-Hardenne megelőzte az amerikai Venus Williamst, így már harmadik Serena Williams és a döntőben vesztes honfitársa, Kim Clijsters mögött.
Dátum: 2003-06-09 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:41.461451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2