MSZP: a végeken is megkezdődött a háború
Dátum: 2011-05-27 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:36.848475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meglehetősen éles hangvételű, Gyurcsány Ferenc volt pártelnököt kritizáló levelet küldött körbe egy Tóth László nevű MSZP-tag a párt belső levelező listáján - értesült a Népszabadság. Ugyan a szerző valódi kiléte kérdéses, a levélben szereplő részletek viszont azt mutatják: bennfentes ember írta.
"Elég volt! Gyurcsány Ferenc távozzon az MSZP-ből!" - ez a címe annak a levélnek, amelyet pár nappal ezelőtt, Tóth László aláírással több szocialista megyei szervezetnek, platformnak és párttagnak is elküldtek.
A szerző a több oldalas dokumentumban többek között annak a véleményének is hangot ad, hogy a szocialista párttagok jelentős része komoly anyagi gondokkal küzd. "Nincsenek úszómedencés villáik, nincsenek gyáraik, nagy értékű autóik, csak a baloldaliságuk van, meg a nyomoruk. Most már a liberális hátterű Demokratikus Koalíció a pártjukat is akarja. Nem akarnak sok pénzt beletenni, kell az MSZP infrastruktúrája, de a bérből, fizetésből élő koloncokat köszönik, nem kérik!" - olvasható a levélben.
A teljes cikk a nol.hu-n olvasható.