Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Júniusra elkészül az új devecseri rendőrőrs

Júniusra elkészül a devecseri rendőrőrs új épülete, a kivitelezők az épület műszaki átadását a jövő hétre tervezik - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken.


Dátum: 2011-05-27 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:37.195275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A régi rendőrőrs a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában megsérült, ezért elbontották. Petróczi Tímea tájékoztatása szerint a devecseri és a kolontári lakóparkban is jó ütemben épülnek a károsultak új otthonai, rövidesen valamennyi ház külső szigetelésével, vakolásával, illetve belső munkálataival elkészülnek a kivitelezők. Somlóvásárhelyen - ahol egy új ház épül - jelenleg a tetőszerkezet építését és a villanyszerelést végzik.

A szóvivő közölte, hogy folyamatos a külterületek mentesítése Apácatornán, Somlóvásárhelyen, Kisberzsenyen, Kamondon, Somlójenőn, Tüskeváron, a kolontári halastónál és a Marcal folyó partján. A lerakókba a mentesítés megkezdése óta az érintett települések külterületeiről összesen 663 ezer köbméternyi szennyezett anyagot és 97 ezer köbméternyi bontási törmeléket szállítottak be a teherautók, Devecserben a bontásra ítélt 262 lakóépület 75 százalékát lebontották.

A devecseri önkormányzat kárrendezési és újjáépítési csoportja a nem lakóépületekben keletkezett károk enyhítésére vonatkozóan eddig 234 pénzbeli és 112 természetbeni támogatásról szóló szerződést kötött meg a károsultakkal - áll a közleményben.

Kapcsolódó elemek