Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikaiak vádja a visszájára sülhet el

Az iráni külügyminisztérium szóvivője szerint a nukleáris programja miatt Iránra nehezedő külföldi nyomás, különösen az az amerikai állítás, hogy Teherán titkos atomprogramon dolgozik, ellenkező hatást kelthet, és a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.


Dátum: 2003-06-09 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:42.073975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az Iránra nehezedő túlzott nyomás felbátoríthatja azokat, akik nem hisznek a párbeszédben. Még az együttműködést támogatók számára is elfogadhatatlan az erőszak és fenyegetés nyelve - jelentette ki hétfőn Hamid Reza Aszefi. Irak lerohanása után az Egyesült Államok érezhető politikai támadás alá vette Teheránt, azzal vádolva az iráni vezetést, hogy menedéket adott az al-Kaida terrorszervezet egyes odamenekült tagjainak, hogy támogatja a terrorizmust, és titkos katonai atomprogramot folytat. Iráni és más szakértők ezekben a lépésekben egy irakihoz hasonló, esetleges amerikai támadás előszelét érzékelik. Aszefi elmondta továbbá, hogy a szombaton hazájába érkezett nemzetközi fegyverzetellenőrök példája mutatja: Irán együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel. "Ez az építő jellegű iráni hozzáállás megmutatja a nemzetközi közvéleménynek, hogy az Egyesült Államok szándékai gonoszak" - jelentette ki. A NAÜ kormányzótanácsának június 16-i ülésére készített, és néhány napja nyilvánosságra került jelentése megállapítja, hogy Irán megsértette az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló atomsorompó-szerződést. Felróják Iránnak, hogy nem teljesítette a nukleáris anyagokra, azok feldolgozására és felhasználására vonatkozó jelentési kötelezettségeit. Teherán nem nyilatkozott arról, hogy hol tárolják és dolgozzák fel a nukleáris anyagokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek