Évi négymilliárd forintos támogatás az agroturizmusnak
Az évi 4 milliárd forintos támogatási keretből egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat - egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszternek az agroturizmus támogatásáról szóló rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Dátum: 2011-05-28 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:46.507024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A támogatott célok széleskörűek: falusi szálláshely kialakítása, bővítése, felújítása, akadálymentesítése, a szálláshelyhez nem kötött szolgáltatások közül pedig - egyebek mellett - a lovas-, vadász-, erdei-, horgász- vízi és borturizmus.
Nem igényelhető támogatás többek közt ingatlan és élő állat vásárlásához, valamint konferenciaturizmushoz. Szintén nem jár támogatás a terepmotorozáshoz, a terepkerékpározáshoz és a quadozáshoz.
A hátrányos helyzetű területeken az elszámolható kiadás 65 százaléka, de legfeljebb 35 millió forint a támogatás felső határa. Nem hátrányos területen a támogatási arány 60 százalék. A borturizmus csekély összegű, legfeljebb 20 millió forintos támogatást kaphat.
A támogatás a magánszemélyek mellett a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak, az önkormányzatoknak és az egyházaknak jár.
A támogatási kérelmet július 1. és augusztus 1. között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell benyújtani.