Nem lehet más a politika?
Dátum: 2011-05-28 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:48.942931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kristóf Attila: Én nem tudom, hogy ez a mondás, miszerint az ízlések és pofonok különbözők, minden körülmények között helytálló-e. A Fidesz kétharmados választási győzelmét követő idők azt látszanak bizonyítani, hogy erről szó sincs, a legeltérőbb ízlések képviselői osztogatják egymáséihoz kísértetiesen hasonló pofonjaikat balról és jobbról, mintha a kormány volna az az anekdotabeli nyúl, amely ha sapka van a fején, azért érdemel büntetést, ha pedig nincs, akkor meg azért.
(...)
Maradéktalanul bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem lehet más a politika, mint ami, s ezt legpregnánsabban az MSZP farvízén evező, álszűz LMP bizonyította be. Ebben persze nincs semmi meglepő, már Dávid Ibolya is hasonló - túl magas sarkú - cipőben sántikált. Inkább a szocialisták és a jobbikosok más-más irányból induló, de ugyanarra a célra összpontosított vádaskodásai adtak okot némi ámélkodásra, mivel néha úgy tűnt, mintha ezt a két kibékíthetetlennek vélt pártot egy bordában szőtték volna.