Kármentő Alap: támogatás a károsult mikrovállalkozásoknak
Támogatást kaphatnak a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa miatt bevételkiesést elszenvedett devecseri kereskedelmi vagy szolgáltató mikrovállalkozások; a legfeljebb 500 ezer forintos egyösszegű támogatást június 30-ig lehet igényelni az önkormányzattól - olvasható a Devecser város honlapján közzétett hatályos rendeletek között.
Dátum: 2011-05-30 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:54.520443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendelet szerint az önkormányzat a Magyar Kármentő Alapból finanszírozza a katasztrófahelyzet okozta bevételkiesés miatti támogatást. Azok a Devecser közigazgatási területén kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenységet folytató, az önkormányzat adónyilvántartásában szereplő, 10 főnél kevesebb embert foglalkoztató mikrovállalkozások igényelhetik, amelyeknél a katasztrófa miatt az idei év első negyedévének árbevétele legalább 10 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest, vagy a vállalkozás megszűnt, illetve megszűnés alatt van.
A támogatás - amely 2011. január 1. és június 30. között keletkezett fizetési kötelezettség kiegyenlítésére használható - nagyságát a bevételkiesés mértéke alapján állapítják meg, 100 ezer forint adható, ha 10-30 százalék közötti az árbevétel-kiesés. Az a mikrovállalkozás kaphat 300 ezer forintig terjedő támogatást, amelynek az árbevétele 31-50 százalékkal marad el a tavalyitól; s ha a bevétel több mint a felére csökkent (51 százalék feletti), maximum 500 ezer forint adható a Kármentő Alapból.
A kérelmeket a rendelet szerint formanyomtatványon kell benyújtani június 30-ig, hiteles bevételi adatokkal és az előírt dokumentumokkal együtt. A kapott támogatásból általános forgalmi adó nem igényelhető vissza, a kérelmeket a város képviselő-testülete bírálja el. A testület határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, felülvizsgálat a bíróságtól kérhető a közléstől számított 30 napon belül - olvasható a rendeletben.
A támogatás feltétele, hogy a támogatott vállalkozás 2011. szeptember 30-ig köteles az összeg felhasználásáról tételes pénzügyi elszámolást készíteni, illetve számlákkal igazolni azt.