Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor lerótta kegyeletét a Sándor-palotánál

Hétfő reggel Orbán Viktor miniszterelnök is lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt volt államfő, Mádl Ferenc emlékére a Sándor-palotánál.


Dátum: 2011-05-30 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:55.523554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Sándor-palota déli bejáratánál felállított emlékezési helyen a kormányfő mellett megjelent Martonyi János külügyminiszter és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.

A volt államfő tiszteletére a megjelentek mécsest gyújtottak, valamint beírtak abba az emlékkönyvbe, amelyet a részvétnyilvánítók üzenetének közvetítésére helyeztek ki az elhunyt köztársasági elnök fényképe mellé. A Köztársasági Elnöki Hivatal vasárnap délután tájékoztatta az MTI-t: nem sokkal 13 óra után, 81. életévében elhunyt Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke.

Mádl Ferenc halála után gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére. A Sándor-palota budavári sikló felőli bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét kitették egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el. A megemlékezés helyszínén katonák állnak díszőrséget.

A helyszínen gyertyát gyújtott Schmitt Pál államfő, és elsőként írt a részvétnyilvánító könyvbe. Úgy fogalmazott: "nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök". A köztársasági elnök a csendes megemlékezésen, miután fejet hajtott a volt államfő fényképe előtt, azt közölte, hogy Mádl Ferenc temetéséről később intézkednek.

Kapcsolódó elemek