Orbán Viktor is felszólal az Európa-ügyi bizottságok ülésén
Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal hétfőn az EU-tagállamok parlamentjei Európa-ügyi bizottságainak budapesti ülésén.
Dátum: 2011-05-30 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:17:55.866942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A soros magyar EU-elnökség utolsó budapesti parlamenti rendezvénye, a háromnapos COSAC-találkozó vasárnap kezdődött. A tanácskozáson áttekintik a magyar elnökség céljait, köztük a gazdasági kormányzás megkönnyítését, Horvátország EU-csatlakozását, a schengeni térség bővítését, a Duna-stratégiát és az uniós roma keretstratégiát. A gazdasági kérdések témakörében megvitatják a tagállamok költségvetésének összehangolását célzó európai szemeszter eddigi gyakorlatát, a gazdasági kormányzás alapjait jelentő hatos jogszabálycsomag helyzetét, valamint az EU2020 versenyképességi stratégia végrehajtását.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Hörcsik Richárd (Fidesz), az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke nyitja meg a tanácskozást, majd Orbán Viktor mond beszédet. Előadást tart Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke, intézményközi kapcsolatokért és igazgatásért felelős biztos is.