Dienes-Oehm Egon: A magyar elnökség sikeres
A magyar soros EU-elnökség színvonalát tekintve sikeres, elvárásainak megfelelően teljesít - hangsúlyozta Dienes-Oehm Egon, a Külügyminisztérium főosztályvezetője hétfőn, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) közgyűlését megelőző konferencián, Budapesten.
Dátum: 2011-05-30 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:08.936191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szövetség "Az uniós elnökség tapasztalatai a magyar prioritás tükrében" címmel tartott konferenciát a "Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban?" rendezvénysorozat keretében. A főosztályvezető szerint az elért eredmények között az egyik legnagyobb siker a jobb európai gazdasági kormányzást és az euró övezet védelmét szolgáló gazdasági csomag tagállami elfogadtatása.
Dienes-Oehm Egon hangsúlyozta azt is, hogy a magyar elnökség sikeresen tudott válaszolni a nem tervezett kihívásokra is, például a fukusimai atombalesetre, az észak-afrikai eseményekre.