Még öt év kell, hogy Csernobilban megépüljön a szarkofág
A csernobili atomerőmű 4. reaktora fölé építendő körív alakú, új biztonságos burkolat közvetlen költsége 163 millió dollár lesz, az építkezés várhatóan öt évig tart majd - áll a szarkofág biztonságos létesítménnyé történő átalakítását célzó terv megvalósításával foglalkozó munkacsoport által elvégzett számításokban.
Dátum: 2003-06-09 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:43.615762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkacsoport benyújtotta az erőmű vezetésének a munkálatok pontosított menetrendjét is, amely szerint az 1986-ban felrobbant reaktor fölé emelt vasbeton szarkofág stabilizációs munkálatai három évig tartanak. A munkaterv az új szarkofág megépítésével együtt mintegy ezer intézkedést tartalmaz - közölte az erőmű tájékoztatási osztálya. Az építkezést a nemzetközi Csernobili Szarkofág Alapítványból finanszírozzák, de elsősorban ukrán vállalatokkal és anyagokkal kívánnak dolgoztatni. A SIP megvalósításával kapcsolatos döntéseket egyeztetik az alapba adományozó országok közgyűlésével. A következő közgyűlést július 8-10 között tartják az erőműben és Szlavutics városban. Oleh Holoszkokov, az erőmű igazgatójának asszisztense az Interfax-Ukraina hírügynökségnek elmondta: a új szarkofág alapjainak megépítéséhez mintegy 100 ezer köbméter föld megmozgatására, közel 30 ezer kőlapra és 70 ezer köbméter betonra lesz szükség. Az alap építését 2006 április közepén tervezik elkezdeni, miután megerősítették a régi szarkofág instabil részeit. Az új szarkofág megépítéséhez 18 ezer tonna acélra lesz szükség. A körív formájú
burkolat 65 méter hosszú, 12 méter széles és 12 méter magas elemeinek megépítését szintén 2006 áprilisában kezdik el. A körív négy elemből épül fel, összeszerelésük után vontatják a régi szarkofág fölé. Az építkezés befejező szakaszának határideje 2008 február.
MTI - fidesz.hu