Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem voltak megalapozottak a PPP-projektek

A köz- és magánszféra együttműködési projektjeinek (PPP) szerepe az oktatási infrastruktúra fejlesztésében volt a témája az OECD Centre for Effective Learning Environments nemzetközi konferenciájának, amelyet hétfőn tartottak Athénban. A rendezvényen szakértői szinten képviseltette magát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Államtitkársága.


Dátum: 2011-05-30 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:17.795293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozóról kiadott közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ismertette: Magyarország 2005 és 2010 között 54 felsőoktatási PPP-projektet indított el 17 felsőoktatási intézménynél. Mivel a területen számos működési és finanszírozási rendellenesség tapasztalható, a magyar kormány 2010-ben a hazai PPP projektek teljes körű - jogi, műszaki, pénzügyi - felülvizsgálatát rendelte el. A vizsgálatok lezárása az év végén várható.

A szaktárca közleményében rámutat: az átvilágítás eddigi eredményei alapján kijelenthető, hogy sem megfelelő üzleti tervek, sem demográfiai előrejelzés nem alapozták meg a projektek előkészítését. A valós kiadások minden esetben jelentősen meghaladták az előzetes költségeket. A fejlesztésben részes egyes intézményeknél és a teljes felsőoktatásban jelentkező tényleges igényekhez képest is túlzott kapacitások keletkeztek.

Az NFM hangsúlyozza: a beruházások indokolatlansága a magyar államot hátrányos helyzetbe hozta, a hosszú távú adósság csökkentése érdekében ezért a szerződések újratárgyalása és felbontása van napirenden.

Kapcsolódó elemek