Missziós program indult
Két éven át tartó missziós program kezdődött hétfőn az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében - jelentette be Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplomnál tartott pünkösdi rendezvényen.
Dátum: 2003-06-09 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:44.245647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érsek a plébániai megújulást és a közösségi élet megerősítését célzó misszió fő feladatai között említette az aktívabb hívek, munkatársak összefogását, az egész plébániai közösség megszólítását, valamint a világ, a nem hívők és a vallásukat nem gyakorlók felé irányuló nyitást. Mint mondta, már az 1994-es főegyházmegyei zsinaton felvetődött, hogy valamilyen módon fel kellene újítani a népmissziók régi hagyományát. Erdő Péter kiemelte: a népmisszió a XVI-XVII. század óta újra és újra képes volt arra, hogy megújítsa egy-egy plébániai közösség életét. Hozzátette, hogy számos templom előcsarnokában vagy bejáratánál még ma is áll a régi missziós kereszt, rajta a plébánián tartott népmissziók éveivel, amelyek felsorolása az 1940-es évek végével megszakadt. Az érsek felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizációra nem az elzárkózás a katolikus válasz, hiszen az amúgy is reménytelen, hanem az: "igen, ha kell globalizáció, de katolikus módon". Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a program idején különös figyelmet kell fordítani a legszegényebbekre, a szociálisan hátrányos helyzetűekre. Felidézte, hogy egy-egy budapesti plébánián máig fennmaradt az úgynevezett utcafelelősi rendszer, hozzátéve: érdemes e területi jelenlétet megerősíteni.
Erdő Péter megfogalmazása szerint Budapest városának van katolikus lelke, katolikus hagyománya, még ha az egyházmegye ékköve, történelmi központja Esztergom is. Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a főegyházmegye újonnan indult lapja, az Esztergom-Budapest is hozzájárul majd a közösség erősítéséhez.
Az érsek arra kérte a plébánosokat, hogy a program keretében - az újraevangelizálás szempontjai alapján - rendezzenek intenzív lelkipásztori hetet. Kezdeményezi továbbá, hogy ezek megtartását követően tüntessék fel az új évszámot a régi népmissziós kereszteken, illetve azok hiányában állítsanak új keresztet a misszió emlékére.
MTI - fidesz.hu