Kedden meghallgatják Bajnai Gordont
Bajnai Gordont kedden hallgatja meg az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának az államadósság 2002-2010 közötti alakulását vizsgáló albizottsága - közölte korábban a testület fideszes elnöke.
Dátum: 2011-05-31 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:22.937142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dancsó József elmondta: a volt kormányfő meghallgatásával kapcsolatban abban bízik, hogy "tisztább kép fog kialakulni arról, hogyan növekedett az állam eladósodottsága akkor, amikor Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnökként vezette az országot". Gyurcsány Ferencet egyébként június 17-én hallgatja meg az albizottság.
A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság május 9-én hallgatta meg Medgyessy Péter volt miniszterelnököt. A testületet a parlament február 14-én hozta létre. Az albizottságban eddig már meghallgatták a korábbi pénzügyminiszterek közül László Csabát, Draskovics Tibort, Veres Jánost és Oszkó Pétert. A testület meghívottja volt még Becker Pál, az Állami Számvevőszék főigazgatója és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is.