Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schöpflin: Az EU sikere az integrációban rejlik

A nemzeti érdekek által hajtott kormányköziség mint konfliktuskezelő mechanizmus az Európai Unióban nem képes biztosítani a közösen vállalt értékeket, köztük a stabilitást és a demokráciát - jelentette ki Schöpflin György (Fidesz-KDNP) EP-képviselő kedden Budapesten.


Dátum: 2011-05-31 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:24.560851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lisszaboni szerződés óta egyre nagyobb hangsúly helyeződik a kormányköziségre, és a közösség iránti bizalom csökkenésével mind erősebb hangot kapnak a nemzeti érdekek; ám ha nem érvényesül az európai összérdek, akkor sérül a szolidaritás - hangsúlyozta a képviselő az uniós tagállamok és a tagjelölt országok európai ügyi tanácskozásán, a COSAC-találkozón a Parlament felsőházi termében.

Schöpflin György az unió helyzetéről rendezett konferencián azt mondta: az EU sikere és jövője mindenképpen az integrációban rejlik, helyre kell állítani az európai azonosságtudatot, meg kell találni azokat az érdekeket, amelyek a tagállamok és az unió érdekeit egyszerre szolgálják.

Kapcsolódó elemek