A származás nem jár plusz támogatással
Visszautasítja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága azokat a múlt héten megjelent tudósításokat, amelyek azt a látszatot szeretnék kelteni, mintha a kormányzat bárkit származása alapján, alanyi jogon kívánna plusztámogatásban részesíteni - közölte az államtitkárság kedden az MTI-vel.
Dátum: 2011-05-31 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:25.680243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: ilyet sem az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, sem más kormányzati szereplő nem mondott vagy nyilatkozott. Mint írták, a "szegregált lakókörnyezetben mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci modellprogramjának koncepciójáról és a kapcsolódó intézkedésekről" szóló, tavaly decemberben elfogadott kormányhatározat világosan rögzíti azokat a feltételeket és azt az elvárt teljesítményt, amelynek alapján bárki (származásától függetlenül) részt vehet a komplex modellprogramban.
"A résztvevők elsősorban új vagy felújított lakóépületben való elhelyezésben részesülhetnek, további támogatott képzések és munkalehetőség biztosítása mellett" - áll a közleményben. Az államtitkárság hozzátette: a résztvevők számára a kötelmek elmulasztása a programból való kiesést eredményezheti; kizárólag olyan családok juthatnak jobb lakókörülmények közé, amelyek munka-, tanulási és/vagy közösségi teljesítményében növekedés tapasztalható, és ez a helyi közösség számára is megismerhető.