Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az euró még várat magára a briteknél

Az euró nagy-britanniai bevezetése előtt öt fő gazdasági területen elvégzett előzetes hatásvizsgálat közül három egyértelműen negatív eredménnyel zárult, de mindegyik teljesíthető - közölte hétfőn a londoni alsóházban a brit pénzügyminiszter, aki megerősítette kormánya elvi elkötelezettségét a majdani eurótagság mellett, és közölte, hogy a kérdésben megígért népszavazás törvényhozási előkészületei az ősszel megkezdődnek.


Dátum: 2003-06-09 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:45.169821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gordon Brown ezzel - a várakozásoknak megfelelően -gyakorlatilag azt jelentette be, hogy Nagy-Britannia egyelőre nem áll készen az eurócsatlakozásra, de hosszasan sorolta, hogy ha majd végül mégis megérnek a feltételek, a csatlakozás igen hasznos lesz a brit gazdaságnak. A miniszter egyebek mellett azt mondta: az euró bevezetésével 30 év alatt 50 százalékkal nőhet az euróövezettel folytatott brit kereskedelem értéke, a nemzeti jövedelem pedig évente negyed százalékkal emelkedhet.

Brown szerint az öt fő gazdasági terület közül a monetáris politikát is tartalmazó általános gazdasági konvergenciában, a külső sokkhatásokkal szembeni rugalmasságban, valamint a foglalkoztatás és a növekedés stabilitásában a vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak, a beruházási kilátások azonban feltételesen megfelelőek, és az euró bevezetésének a londoni Cityre, mint Európa pénzügy központjára gyakorolt hatása várhatóan nem lesz kedvezőtlen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek