Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új Széchenyi Terv: még 190 pályázatot írnak ki az idén

Még 190 pályázatot hirdetnek idén az Új Széchenyi Terv keretében. A január közepe óta megjelent felhívások hatására eddig több mint 3.100 fejlesztéshez igényeltek összesen csaknem 380 milliárd forint támogatást a projektgazdák.


Dátum: 2011-06-01 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:38.543266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt közölte, hogy a pályázati kiírások közül a legnépszerűbb a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztését támogató konstrukció.

A hivatal legfrissebb adatai szerint a január közepe óta közzétett felhívások közül összességében is a vállalkozásfejlesztési lehetőségek viszik el a pálmát: a program konstrukcióira 1.934 pályázatot nyújtottak be, és az igényelt összeg elérte a 112 milliárd forintot.

A második helyen a zöldgazdaság-fejlesztési program áll 634 beérkezett pályázattal, és a hozzájuk kapcsolódó közel 50 milliárd forint támogatást igénnyel.

Kapcsolódó elemek