Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkeseredett tejtermelők tüntettek - 170 millió liter vált feleslegessé

Elkeseredett tejtermelők zárták le pünkösdhétfőn a fél útpályát Füzesabonynál, Heves megyében. A gazdáktól három napja nem veszik át a tejet, így megélhetésük került veszélybe. A tejtúltermelés immár országszerte gondokat okoz. A gazdák érdekvédelmi szervezete, a Magosz szerint elképzelhető, hogy a demonstráció-sorozat a fővárosra, sőt az egész országra kiterjed a következő napokban.


Dátum: 2003-06-09 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:45.467562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tejben fürödnek a gazdák Észak-Magyarországon - úgy látszik, hogy ennyire nincs szüksége az államnak a magyar tejre. A tejtermelők végső elkeseredésükben vonultak az utakra, ugyanis harmadik napja nem tudják hová tenni a tejet. Véleményük szerint a Tej Terméktanács és a földművelésügyi minisztérium nem veszi komolyan a problémákat.

Szepsy Imre tejtermelő elmondta: "170 millió liter vált feleslegessé az országban. A tárca hiába ad több mint 5 forintos támogatást a gazdáknak, ha ugyanannyit befizetnek a terméktanácsnak. A gazdálkodók a háttérben összefonódásokat vélnek felfedezni, az elméletileg érdekeik képviseletére létrejött terméktanács és a multik között. A gazdálkodókat tömörítő szervezet meg tudná oldani a problémát."

"A mezőgazdaság egyre súlyosabb helyzetben van - állítják az illetékesek. A felvett hiteleket fizetni kell, de nincs miből. Az Észak-magyarországi gazdák tervei szerint, ha nem sikerül megoldást találni nehéz sorsukra, akkor az egész országot képesek lesznek megbénítani." -nyilatkozta Jakab István a MAGOSZ elnöke.

hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek