Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Írországban dicsérték a magyar adórendszert + Képek

A parlamenti ciklus végére 65-70 százalék közötti szintre csökken a magyar államadósság mértéke - közölte Orbán Viktor kormányfő a Magyarországon befolyásos ír befektetőkkel folytatott dublini megbeszélésen szerdán. Ezt követően a miniszterelnök az Európai és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tartott előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk a legnehezebb kérdéseket vette fel uniós elnökségi programjába. Orbán Viktor találkozott az ír kormányfővel is. A magyar miniszterelnök dublini látogatásán készült képek megtekinthetők itt.


Dátum: 2011-06-01 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:48.091360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A befektetőkkel való tárgyalásról Szijjártó Péter, a magyar miniszterelnök szóvivője tájékoztatta a magyar újságírókat. Orbán Viktor arról beszélt az üzletemberek előtt - ismertette Szijjártó -, hogy bár Magyarországot sikerült visszarántani a szakadék széléről, és egyre jobbak az ország gazdasági eredményei, "még mindig sok a tennivaló". A kormányfő nagyon fontos eredménynek nevezte, hogy Magyarország visszatért a piaci finanszírozásra, és már a közeljövőben csökkenti az államadósságát, amelynek mértéke a parlamenti ciklus végére 65-70 százalék között lesz.

A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán kifejtette azt is, hogy Közép-Európa lesz az európai növekedés motorja, és így egy nagyon ígéretes terület a befektetőknek. Az üzletemberek a tárgyaláson dicsérték a számukra nagyon fontos egyszerű magyar adórendszert és az államadósság csökkentése érdekében tett lépéseket, mert az az ország nemzetközi megítélésében komoly előrelépést jelenthet - fűzte hozzá.

A legnehezebb kérdéseket vettük fel a programra

Ezt követően Orbán a dublini Európai és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tartott előadást, ismertetve a magyar EU-elnökség célkitűzéseit és a magyar gazdaság helyzetét. Mint hangsúlyozta, a magyar európai uniós elnökség a legnehezebb kérdéseket vette fel a programjára, így például a gazdasági kormányzást, az energiapolitikát, Horvátország csatlakozását, a schengeni övezet bővítését és a romastratégiát. Hozzátette, volt több olyan, előre nem látható helyzet is, amellyel a magyar elnökségnek meg kellett birkóznia, így például az észak-afrikai krízissel és a japán tragédiával. Orbán - ahogyan a hétfői budapesti COSAC-találkozón - ismét kiemelte: az Európai Uniónak döntenie kell, hogy visszalép az integráció eddig elért szintjéről - például a személyek szabad áramlásának, illetve a Balkán csatlakozásának ügyében -, vagy mélyíti az integrációt.

A magyar gazdaság helyzetéről szólva emlékeztette a résztvevőket - akik elsősorban az Nemzetközi Valutaalapról (IMF), a horvát csatlakozásról és a romakérdésről faggatták a magyar kormányfőt -, hogy Magyarország "elköszönt" az IMF-től, és visszatért a pénzügyi piacokra. A valutaalapról Orbán úgy fogalmazott: a politikai és az üzleti menedzsmentet nem szabad összekeverni, mert ha valaki az üzleti menedzsmentet rá akarja erőltetni az emberekre, felemészti a támogatást a politikai erő háta mögül, ami "politikai öngyilkossággal" egyenlő.

Magyarország mindig az alacsony adózás híve lesz

Magyarország mindig az alacsony adózás híve lesz, és nem akarja, hogy az adórendszereket európai szinten harmonizálják - jelentette ki Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón Dublinban, amelyet Enda Kenny ír kormányfővel folytatott szerdai tárgyalása után tartott.

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, az alacsony adók versenyt generálnak, és az Európai Unió gazdaságának szüksége van erre a belső versenyre. Mint fogalmazott: "nagy szimpátiával és elismeréssel követjük azt a küzdelmet, amelyet Írország folytat a gazdasága rendbe tétele érdekében".

A megbeszélésen - mint azt a két miniszterelnök elmondta - téma volt Horvátország EU-csatlakozása is. Ezzel kapcsolatban Orbán közölte: még június vége előtt szeretnék befejezni a horvátokkal a tárgyalást. Ez lehetséges, hogy ha megvan a politikai akarat - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért arra kéri a tagállamok miniszterelnökeit, hogy támogassák ezt a célt.

A magyar kormányfő elmondta: "nagy küzdelmet folytat" azért, hogy az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács között létrejöjjön egy megállapodás a gazdasági kormányzás alapját adó hat jogszabályról. Az EP-től több mint kétezer módosító indítványt kapott, és bonyolult kompromisszumokat kell kötni, hogy a megállapodás, illetve a törvények megszülessenek. Ezért - mint mondta - arra kérte ír kollégáját, támogassa őt ezeken a tárgyalásokon. Enda Kenny támogatásáról biztosította Orbánt.

Kapcsolódó elemek