Döntés született a földspekuláció ellen
Jóváhagyta az Alkotmánybíróság (AB) a spekuláció visszaszorítása érdekében 2008-ban módosított földtörvényt. Jó esély van arra, hogy a hazai földpiac megnyitása után csak a gazdálkodással hivatásszerűen foglalkozó magánszemélyek vásárolhassanak termőföldet.
Dátum: 2011-06-02 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:18:55.770040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Útját állja a határozat a spekulációs ajándékozásnak és földcserének - így üdvözölte Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke az Alkotmánybíróság friss döntését. A korábbi években gyakorlattá vált az ország különböző részein, hogy - főként külföldi magánszemélyek - pár ezer forintos színes tévét vagy mobiltelefont cseréltek termőföldre, így szerezve meg több tíz hektáros területeket. A szerződések hátterében nagy összegű pénzmozgás állhatott. Elterjedt a visszaélésszerű ajándékozás is.
A korábbi földtörvény csupán a vásárlás lehetőségét korlátozta, a csere és az ajándékozás feltételeit nem szabta meg. Ezzel éltek vissza a földspekulánsok.
Font Sándor emlékeztetett: kezdeményezésükre az Országgyűlés 2008-ban - a spekuláció visszaszorításáért - módosította a földtörvényt. Megkövetelte, hogy ezentúl termőföldet csak termőföldre lehessen cserélni, s csupán akkor, ha az egyik cserepartnernek az adott településen már van földterülete vagy bejelentett lakcíme. Ezt a rendelkezést támadták meg az Alkotmánybíróságon (AB). A testület végül hétfőn elutasította a beadványt, és jóváhagyta a 2008-as jogszabályt. Az AB egyetértett azzal is, hogy termőföldet csak a közeli hozzátartozók, az állam, az önkormányzat és a közalapítványok javára lehessen ajándékozni - részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában.