Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A KRESZ módosítását kezdeményezi Tarlós István

Módosítaná a KRESZ-t a főpolgármester. Tarlós István és Vitézy Dávid csütörtöki közös sajtótájékoztatóján elhangzott az is: az autósok még a mai napon visszakapják a Budaörsi úti sávot.


Dátum: 2011-06-02 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:01.388961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István felhívta a figyelmet arra, hogy a Budaörsi úti buszsáv beruházása még nincs befejezve, ezért alakultak ki műszaki problémák. A főpolgármester szerint szinte megállt az élet a Budaörsi úton, ezért is függesztette fel a még befejezetlen beruházás használatbavételét. Az autósok még a mai napon visszakapják ezt a forgalmi sávot - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a hivatalban Vitézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával megvizsgálták azt, hogy hogyan fordulhatott elő az idő előtti forgalomba helyezés, ennek pontos körülményeit tisztázni fogják. A főpolgármester megismételte: a buszsáv jelenlegi funkcióban való használatbavételét a mai nappal felfüggesztette, és csak a beruházás befejezését követően történik meg a végső intézkedés, addig pedig minden lehetőséget megvizsgálnak annak érdekében, hogy ne alakulhasson ki olyan áldatlan helyzet, amely az elmúlt két napban előfordult.

A főpolgármester emlékeztetett: a Budaörsi úti buszsáv uniós támogatással megvalósuló projektjét évekkel ezelőtt indította el a korábbi városvezetés, és ebben az esetben is kármentést kell végezni. Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós támogatás egy meghatározott műszaki tartalomra és funkcióra szól. Ha most hebehurgya módon ezt a műszaki tartalmat megváltoztatjuk, akkor az uniónak azonnal vissza kellene fizetni nagyságrendileg 100 milliót forintot - tette hozzá Tarlós István.

A főpolgármester bejelentette azt is, hogy a KRESZ módosítását kezdeményezik, mely szerint, ha egy személyautóban legalább három ember ül, akkor használhatnák a buszsávot. Tarlós István kitért arra is, hogy a budapesti közlekedési lámpák hangolását is felülvizsgálják.

Felülvizsgálják a korábbi műszaki tartalmat

Vitézy Dávid közölte: mire a sajtótájékoztatónak vége van, addigra már letakarják a buszsávot jelző táblát, és a busz-feliratot ideiglenes jelzéssel áthúzzák, a rendőrség pedig a helyszínen segít, hogy az autósok zökkenőmentesen használhassák újra a forgalmi sávot. Beszámolt arról is, hogy a projektnek további két eleme van: a régi Budaörsi úti buszsávot szélesítik, és a Hegyalja úton is szélesítéssel alakítanak ki buszsávot. Ezek az autós közlekedés feltételeit semmiben sem rontják - jegyezte meg.

A BKK vezérigazgatója felidézte, hogy a Budaörsi úti buszsáv projektjéről 2008. december 18-án döntött az akkori MSZP-SZDSZ többségű Fővárosi Közgyűlés. Akkor nem végeztek érdemi forgalmi szimulációs modellezést, az uniós pályázatkor nem is volt elvárás. Ezért a következő hetekben a BKK a műszaki tartalmat alapjaiban felülvizsgálja, elvégzik a forgalmi szimulációkat, és megnézik, milyen egyéb kiegészítő elemek kellenek - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: eredetileg nem szerepelt a beruházásban P+R parkolók létesítése, de a mostani felülvizsgálatkor ezt a szempontot is figyelembe veszik. Vitézy Dávid elmondta azt is, hogy nemsokára kezdődik a Székesfehérvár-Budapest vasútvonal felújítása, ennek jegyében P+R parkolók épülnek a vonal mentén.

***

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn alakított ki buszsávot a Budaörsi úton, az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszán a belváros felé vezető oldalon, a Nagyszőlős utcai csomópontnál. Emiatt az autósok csak egy sávban haladhattak ezen a szakaszon, ezért jelentős torlódások alakultak ki.

Kapcsolódó elemek