Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szemléletváltás a fejlesztési források kihelyezésében

Óriási várakozás és igény kíséri az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázatait, amelyek reményt adnak a kis- és középvállalkozásoknak - hangsúlyozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára csütörtökön az elmúlt egy év fejlesztéspolitikai eredményéről és az ÚSZT tapasztalatairól tartott háttérbeszélgetésen, Budapesten.


Dátum: 2011-06-02 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:02.360258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Új Széchenyi Tervben 2011. január közepén 93 pályázatot hirdettek meg 1.100 milliárd forint keretre. A márciusi beadási lehetőség óta 3.100 pályázatot nyújtottak be, a legnagyobb érdeklődés a vállalkozásfejlesztési és a zöldgazdaság-fejlesztési programok iránt mutatkozott. A vállalkozásfejlesztési programban 2.000 pályázat érkezett 100 milliárd forint támogatásra, a zöldgazdaság-fejlesztésre 600 pályázat érkezett 50 milliárd forint igénnyel.

Az államtitkár elmondta, hogy eleinte hetente 200 pályázatot adtak be a különböző kiírásokra, ez átlagosan 450-re emelkedett, két hete pedig több mint 650 igény érkezett be egy hét alatt. A benyújtott pályázatok 73 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozásoktól érkezett. Az ÚSZT indulása óta 327 pályázat nyert 100 milliárd forint támogatást.

Az Új Széchenyi Terv nemzeti programjai közül elindult a szegedi szuperlézer (ELI-projekt) program pályázatának előkészítése, hamarosan döntés születhet az egészségügyi Korányi projekt indulásáról. Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, hogy a Korányi-projekt megvalósítására 9 milliárd forintot irányoztak elő, ebből 7 milliárd forint az uniós támogatás és 2 milliárd a SOTE önrésze. A kormány hamarosan tárgyal majd a Budai Vár fejlesztési programról is, amelynek keretében rendeződik a Várbazár rekonstrukciója.

Molnár Ágnes úgy értékelte, hogy a megújult fejlesztéspolitikában világosak a feladatok, hatáskörök és felelősség. Szemléletváltás történt a fejlesztési források kihelyezésében, a gazdaságélénkítés és a vállalkozások támogatása került előtérbe, és ezek stratégia célok megvalósítását szolgálják, a hazai és az uniós lehetőségek összhangjában.

Az intézményrendszer átalakításával megszüntetik a párhuzamosan működő szervezeteket, egy kormányrendeletben szabályozták a korábbi átláthatatlan folyamatot, ezáltal a forráskihelyezés egyszerűbbé, átlátatóvá és gyorsabbá vált - mondta az NFM államtitkára.

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke szólt arról, hogy az ügynökség szervezetét átalakították, az új feladatokhoz igazították. Egyszerűsítették a pályázati rendszert, de a források felhasználásához további gyorsításokra van szükség - vélekedett az NFÜ elnöke.

Kapcsolódó elemek