MÁV: menedzserek és szakszervezetisek közös húsos fazeka
Külsős céget bízott meg a MÁV Rt. a felsővezetők fizetésének bérszámfejtésével, elsősorban azért, hogy a kiugróan magas jövedelmek és juttatások a vasutas dolgozók előtt ne legyenek ismertek. A MÁV Rt. a cég megbízását a gazdálkodás racionalizálásával indokolja. Ez utóbbira valóban szükséges lehet, ugyanis a vasúttársaság idén mintegy 29 milliárd forint veszteséggel kalkulál.
Dátum: 2003-06-10 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:47.386851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzetet a MÁV Rt. sajtóosztályán úgy tájékoztatták, hogy a vezetői fizetések házon kívüli bérszámfejtése egyelőre kísérleti jelleggel zajlik, ám ehhez hasonlóan a jövőben mind több tevékenységet kívánnak külsős cégekre bízni. A vasúttársaság idei üzleti tervében 29,1 milliárd forint veszteség szerepel, az állami vállalatnál tízezer főt meghaladó létszámleépítésre készülnek, miközben a MÁV-vezetők és a szakszervezetek első emberei olyan jövedelmekhez jutnak, amire eddig nem volt példa. Amióta Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója - korábban a Mol Rt. vezérigazgatója volt -, több olyan személy kapott jól jövedelmező állást a vasúttársaságnál, akik korábban az olajiparban tevékenykedtek. A vasutasok ezeket a vezetőket a nyolcszázasok klubjába sorolják, ugyanis minimális havi alapbérük juttatások nélkül nyolcszázezer forint.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu