Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatták L. Simon László esszékötetét

Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg L. Simon László József Attila-díjas költő, író "Személyes történelem" című könyvét; az elmúlt három év esszéiből összeállított kötetet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ajánlotta az olvasók figyelmébe csütörtökön Székesfehérváron.


Dátum: 2011-06-03 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:13.263044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szent István Művelődési Ház zsúfolásig megtelt Szent István termében a miniszter "kritikusi tapasztalat nélkül", de az író szándékát, gondolatait finoman érzékelve méltatta, mintegy fejezetenként "átlapozta" a kötetet, és idézte belőle azokat a gondolatokat, amelyek "megfogták".

A szülőfölddel kapcsolatban például azt, hogy "nincs haza szülőföld nélkül", a "személyes történelemről" pedig, hogy történelmünk nem lehet teljes a közös múlt leírását és értelmezését kiegészítő személyes történelem nélkül. "Identitásunk alakulása szempontjából ugyanolyan fontos lehet a családtörténet, a szűkebb közösségek históriája, mint a nemzeté, az országé" - hívta fel a figyelmet az író gondolatára.

Az Istennel való kapcsolatról szóló íráshoz hozzáfűzte: kilencunokás nagypapaként mélyen

egyetért L. Simon Lászlónak azzal a meglátásával hogy "gyermekeink menthetik meg a lelkünket". L. Simon László új kötete az utóbbi három évben megjelent, összetartozó tematikájú írásokat gyűjti össze hat fejezetben, 25 esszében.

Az írásokban egyebek között a gyermekkorral, a hazáról, a szűkebb környezetről, a személyes történelem katarzisairól, az örökség és az ünnep fájdalmasan észlelhető hiányairól, a magyar kultúráról, a hazaszeretetről fejti ki gondolatait a szerző. Ír a szüret archaikus szépségeiről, a disznóvágás rítusáról, és nem hiányzik a kötetből a humor, a derű sem. A könyv utolsó fejezetében L. Simon László - aki amúgy országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke - eltávozott pályatársaira emlékezett, a tőlük kapott értékekért mondott hálát.

A kötet bemutatása alkalmából L. Simon László elmondta: a Személyes történelemmel párhuzamosan készült a képzőművészettel kapcsolatos írásait tartalmazó kötet is, amely még az idén megjelenik.

Kapcsolódó elemek