Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kinek van itt vége?


Dátum: 2011-06-03 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:16.638030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borókai Gábor: Végünk van, szólt az egyik honi milliárdosunk magánbeszélgetésen elhangzott summázata, miután azt ecsetelte, hogy három hónap alatt egy Zalaegerszeg méretű város lakosságával fogy a népességünk, az újonnan születők majd' fele a mélyszegénységben látja meg a napvilágot, globális tudású értelmiségünket pedig vákuumos eljárással szippantja ki közülünk a Nyugat.

(...)

Lehangoló a kép. Ha elfogadjuk, nincs mást tennünk, mint egyéni menekülőpályára állnunk, és felednünk minden közösségi szempontot. Úgy is, mint családot, nemzetet, hazát. A nagy szavakat és a nagy érzéseket.

(...)

... hinnünk kell magunkban. Saját döntéseinkben és tetteinkben.

A hezitálók figyelmét két fantasztikus magyar teljesítményre irányítanám. Az egyik Kassai Viktor játékvezetőé, aki a múlt hétvégén a már sokszor leírt magyar futball hírét tudta öregbíteni a világban. A másik Erőss Zsolté, aki tátrai szerencsétlensége után műlábbal is megmászta a Himalája egyik 8500 méter magas csúcsát.

Ők a példák. Akik megcsinálták. Nekik miért is könnyebb, mint nekünk?

Kapcsolódó elemek