Hazánkba látogat a kirgíz államfő
Kétnapos magyarországi látogatásra érkezik hétfőn a Kirgiz Köztársaság elnöke. Roza Otunbajeva vendéglátójával, Schmitt Pál köztársasági elnökkel folytat megbeszéléseket, találkozik Kövér László házelnökkel, megtekinti a Terror Háza Múzeum kiállítását, és a múzeumban részt vesz a Mészáros László- és Csingiz Ajtmatov-emlékesten - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2011-06-03 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:31.038477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 1991-ben függetlenné vált közép-ázsiai ország államfője hétfőn magyar kollégájával tárgyal, majd a Sándor-palotában megállapodásokat írnak alá. A KEH tájékoztatása szerint többi között kormányközi beruházásvédelmi megállapodás parafálása várható, illetve a két ország honvédelmi minisztériumai kötnek katonai együttműködési megállapodást, és kooperációról állapodik meg a gödöllői Szent István és a kirgíziai Nemzeti Agráregyetem. Roza Otunbajeva a nap folyamán gazdasági fórumot nyit meg, majd találkozik Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével. A kirgiz köztársasági elnök megtekinti a Terror Háza Múzeum kiállítását is, és részt vesz a Mészáros László- és Csingiz Ajtmatov-emlékesten a Terror Házában.
A Külügyminisztérium honlapján olvasható ismertetés szerint az 1930-as években több magyar emigráns is élt a kirgiz fővárosban, a mostani Biskekben. 1936 és 1938 között Uitz Béla (1887-1972) festőművész és Mészáros László (1905-1945) szobrászművész együtt dolgoztak a köztársasági palota belső terének megalkotásán. Nagy szerepük volt a modern kirgiz képzőművészet megteremtésében. Mészáros László leánya, Mészáros Márta filmrendező Kirgizisztánban forgatta ott töltött gyermekkorát is bemutató, Kisvilma - az utolsó napló című önéletrajzi filmjét. Mészáros László nevét utca viseli a kirgiz fővárosban. Magyarországi látogatásának második napján, kedden turisztikai programon vesz részt, Balatonalmádiban vitorlázik.