Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országgyűlési képviselőt is választanak Püspökladányban

- Törekszünk a minél nagyobb mozgósításra, de nem szeretnék tippelni az eredményre - mondta el a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor, a Fidesz-KDNP püspökladányi országgyűlésiképviselő-jelöltje. A Hajdú-Bihar megyei körzetben azért kellett időközi választást kiírni, mert március elején tragikus balesetben elhunyt Arnóth Sándor. Az országgyűlési voksolás mellett új polgármestert is kell választani Püspökladányban.


Dátum: 2011-06-04 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:37.323009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Arnóth Sándor, a térség országgyűlési képviselője és Püspökladány polgármestere március 16-án hunyt el autóbalesetben. A tragédia este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, amikor egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött az Arnóth Sándort szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves polgármester mellett életét vesztette gépkocsivezetője, valamint a szabálytalanul az autópályára hajtó jármű vezetője is.

Nem maradhat képviselet nélkül a Sárrét

Nagyon nehéz egy ilyen tragikus szituáció után a választási kampánnyal foglalkozni - mondta el Bodó Sándor. A képviselőjelölt úgy fogalmazott: tovább kell lépni, és a sárréti körzetnek mindenképpen részt kell vennie a politikai döntéshozatalban. Nem maradhat képviselet nélkül a megye ezen része - tette hozzá.

Időközi Debrecenben is

Időközi önkormányzatiképviselő-választást tartanak vasárnap Debrecen 9. számú egyéni képviselői választókerületében. A voksolásra azért van szükség, mert Győri Gyulát (Fidesz), a térség korábbi képviselőjét a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi elnökhelyettesévé nevezték ki, s az összeférhetetlen a képviselői munkával. A választásra jogosult 6585 állampolgár voksaiért hatan szállnak ringbe: Csikai József (Jobbik), Görög Jenő (LMP), Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Mezősi János (DISZ Kulturális és Sportegyesület), Suták Miklós (MSZP), Sztancs Gábor (független, a Civil Fórum Debrecen Egyesület támogatásával) - ismertette Szekeres Antal, a helyi választási iroda vezetője. Az egyfordulós választás eredményeként a legtöbb szavazatot megszerző jelölt lesz a város közgyűlésének új tagja.

A teljes cikk grafikonnal az MNO-n.

Kapcsolódó elemek