Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oktatás: a szociális konzultáció után dönt a kormány

A kormány az oktatási rendszer átszervezéséről a szociális konzultáció eredményének megismerése után dönt - közölte Szijjártó Péter vasárnap az MTI-vel.


Dátum: 2011-06-05 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:44.358420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök szóvivője a közleményében leszögezte: az oktatási rendszer átszervezésének előkészítése az államadósság legyőzése és Magyarország megújítása keretében zajlik. A kormány konzultációt folytat az iskolákkal, valamint a tanárokkal, és várja, hogy az emberek milyen oktatási rendszer mellett döntenek a szociális konzultáció keretében - írta Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a kormány a döntéseit a konzultációk eredményének ismeretében hozza majd meg.

Vasárnap, az országos pedagógusnapon a kormány oktatási és szakképzési reformprogramja ellen demonstráltak a pedagógus szakszervezetek képviselői Budapesten, a képviselői irodaház melletti Olimpiai parkban. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az MTI-nek a helyszínen azt mondta: a megmozdulást többek között azért szervezték, mert a miniszterelnök nem jelölt ki egy, a kormányát képviselő személyt, akivel az oktatáspolitikai változtatásokról egyeztethettek volna.

A szakszervezetek a megmozdulásukon petíciót kívánnak átadni a kormánynak. A megmozdulás kezdetére az ország különböző pontjairól néhány százan gyűltek össze az Olimpiai parkban, majd a tüntetők a Széchenyi rakparton át, a Kossuth tér érintésével átvonultak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szalay utcai épülete elé.

Kapcsolódó elemek