"Elfogadhatatlan, ha azok fenyegetőznek, akik a rendre esküdtek fel"
A miniszterelnök szerint az ország nem tudja elfogadni, ha azok, akik felesküdtek a rendre, füstbombákat dobálnak, vízcsapokat törnek le, túllépik a törvény által megengedett határokat és fenyegetőznek. Ez azt jelenti, hogy dezertáltak, átálltak a rendetlenség oldalára - mondta Orbán Viktor a TV2 Napló című műsorában.
Dátum: 2011-06-05 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=163718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:19:46.114323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, "nem a népszerűséget nézem, hanem arra figyelek, hogy minél több saját személyes erőt is mozgósítsak annak érdekében, hogy az emberek előtt világossá tegyem, minek mi az értelme, és felkínáljam számukra a lehetőséget, hogy mondják el, amit gondolnak. Ez ma fontosabb nekem, mint hogy egyébként a népszerűségi mutatók éppen hogyan állnak".
A riportban szóba került a devizahitelesek ügye is, amelyről Orbán Viktor azt mondta, ha a bank megállapodik az állammal, hogy az állam vegye meg azt a lakást, amelyet azután bérlőként használhat a korábbi tulajdonos, akkor a bank az államnak nem 100 százalékon adja el az ingatlant, hanem egy földrajzi besorolásban rögzített kvóta szerint, például 35 vagy 50 százalékon, "tehát a bank azon bukik". Az elmúlt egy év legfontosabb döntésének a miniszterelnök a parlamenti és az önkormányzati képviselők létszámának radikális csökkentését nevezte.